Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teszt: BMW 330xd

 

Kép

25 ezer kilométerhez közelítünk 330xd tartós tesztautónkkal. A téli havas teszt után megpróbáltuk nyáron is kőkemény elvárásoknak megfeleltetni az autót, ezért egy homokbányába vittük.

A hátsókerekes (szakzsargon, igazából azt jelenti, hátsókerék-hajtású!) autó egy motorizált ember számára valóságos örömgyár. Képes szórakoztatni, mulattatni, játszatni, ügyeskedni, driftelni, forogni, csapatni. A hátsókerekes autók imádói külön kasztot képeznek, mint a fradisták, az újpestiek, vagy az MTK-sok. Ők azok, akik nem csupán a játék örömét keresik, hanem együtt élnek, együtt alszanak, együtt lélegeznek csapattal. Egy hátsókerekes autós nem tudja elképzelni életét egy gyenge, orrtúrós (szintén szakzsargon, azt jelenti, hogy kanyarban az ívről kifelé tolja az orrát) elsőkerekes autóban.

Ha a szükség úgy hozza, vesz inkább egy 15 éves hármast, mintsem hogy Golfba költöztetné családját, vérét, szellemiségét. Egy igazi hátsókerekes fan sosem ismerné be, de azért tudat alatt tudja ő jól, hogy imádott bálványa bizonyos helyzetekben megszorulhat. Mert essen hó, törjön ki homokvihar, vagy csak tolass le a Balaton-partra, hátsókerekes autód megmutathatja gyengeségének jeleit. A rutinosabbak kerülik az ilyen helyzetet.

Kép

Több mint két és fél éve történt velem az eset, még egy előző 5-össel. Biatorbágyon jártunk valamikor január végén, szép nagy hóban. Azt akartam bemutatni, milyen ügyesen tudunk keresztbe-kasul vágtázni egy hátsókerekes autóval. Villámgyorsan akadtam el, még csak időm sem volt átlátni a helyzetet. Hiába húztam elő a bevált házi praktikákat - szőnyeg a kerék alá, félig kikapcsolt DSC, váltó téli állásban, lassú gáz - a hátsó kerekek egyre csak süllyedtek. Csak a helyi kézi erőknek köszönhetem, hogy a család nem lelt fagyhalált a falu szélén. Azóta tudom, hogy az összkerék-hajtás nem marketing humbug.

BMW x történelem

Ennél 20 évvel hamarabb jutott ugyanerre a következtetésre maga a BMW is. Első "x" jelű autójuk 1985-ben jelent meg. Egy 170 lóerős, 325i-t néztek ki e nemes feladatra, hogy elsőként a BMW történelmében összkerék-hajtással lássák el. A viszkokuplungos 4x4-es nem aratott rögtön közönségsikert, bőven kellett idő hozzá, hogy a márka fanatikusai elfogadják a tényt, hogy igenis szükség van ilyen autóra. 1988-ban követte a hármast az ötös 4x4-es, ugyanezzel a motorral. Jó darabig nem tudták ötvözni a dízelmotor és az összkerék-hajtás előnyeit, pedig a BMW mindkettőben baromi jó. Kombinálni a kettőt csak az előző hármas BMW óta lehet.

Kép

 

 

 

 

 

 

...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.