Mi ez a piszok itt bennem?
Kicsi, de tökéletes. Csak az ember tökéletlen benne: beakad a hülye térde, összevissza indexel és foltot hagy.
Nem szép, kicsit esetlen, de annál nagyobb a meglepi, ha odalép neki az ember
Énénén, nyújtózkodtam, amikor felmerült a kérdés: ki vigye el a kis kupé BMW-t. Hisz ez az autó méretében és jellegében az én piros kiscápám huszonegyedik századi megtestesülése! Kicsi, elegáns, sportos. Csak sokkal-sokkal erősebb.
A szerkesztőség garázsában találkoztam vele először. Természetesen rámjött a röhögés. Hogy megvilágítsam, mit éreztem, talán beidézem ide egy bizonyos Tukacsincsilla nickű blogolvasónk kommentjét abból a Belsőség-posztból, amit a kis BMW-vel az első órában átélt kalandjaimról írtam:
Kicsi a bors, de erős és szép
E39-el járok. soha a büdös életben nem próbáltak meg letolni, leköpni, vagy beszólni, ezért a gyűlölt BMW-sek élete számomra ismeretlen. Mondjuk teszek is érte, mert segítek, zebrán átengedek, és rendszabályozok ha kell! Nem mondom, hogy nem szivatom azt, aki a buszsávból akar elémtolakodni, de mersze sincs visszapofázni, vagy beszólni! Ha Rácz barátunk egy férfiaknak készült autóban ült volna és nem egy bajor dodzsemben, akkor a fent leírtak nem történtek volna meg. A story a Mercédesz márkájával a következőként kezdődött volna: "mikor a Smarttal kikanyarodtam a József Attila utcára..." :-)
Sokan lenőiautózták. Bocsáss meg nékik, Uram, nem tudják, mit cselekszenek...
Kicsit kellemetlen közösséget vállalni ezzel a szellemiséggel, de szó mi szó, én is nehezen tudtam komolyan venni a kis gyöszt. Két nagy kerék, mint a bohóccipő. Köztük egy hajlított küszöb, összevissza görbült lemezek, rövid orr, hosszú far, alacsony, púpos tető, csodálkozó szemek eltúlzott sminkkel. Ráadásul úgy hívják, mint a zöldséges Merciket: 123d. Mi ez, valami vicc?
Két liternyi dízelből ennél többet manapság nemigen hoz ki senki
Dehogy vicc: több mint 200 lóerő meg 400 Nm a hátsó tengelyen másfél tonnára hamar letörli a gúnyos vigyort az ember képéről, hogy helyette egészen másmilyen, vérszomjas, kéjes vigyort rajzoljon rá. Mire hazaértem a kocsival, már úgy szálltam ki belőle, hogy tetszett. Hű, a kis fenevad, látszik, hogy jól fekszi az utat a nagy kerekeivel! Milyen szép a küszöb íve! Hogy futnak a fények a ravaszul kialakított felületeken! Milyen látványosan demonstrálja a hátsókerék-hajtást a rövid első, relatíve hosszú hátsó túlnyúlás! Milyen gonosz, lapos, de jól áll az izmos hátnak a cápauszony, és milyen elegáns az Angel Eye!
És ott van még a keret nélküli ablak, meg a kis, az autó saját anyagából kiképzett szárnyacska hátul: fenevad ez, dehogy plázacicamobil.
Igencsak nagy a zűrzavar manapság az autóiparban, ami a különböző karosszériaformák, kategóriák nevezéktanát illeti. Miközben egyre-másra teremnek az új kategóriák, a gyártók hajlamosak elfelejteni, mit is jelentenek a régi megnevezések. Ez például egy kupé:
A neve is Coupé, meg a formája is
Azaz coupé, azaz levágott, lecsapott tetővonalú autó. A tesztautó pedig – ugye – egyáltalán nem ilyen, szemmel is jól látható lépcsős háta van neki, a csomagtér ráadásul teljesen elkülönül a kabintól, a hátsó üveg nem nyílik a csomagtérfedéltől. Vagyis az 1-es Coupé igazából kétajtós szedán.
Mindegy, a BMW-nek elnézzük, mindig is keverte a dolgokat. Például egyszer régen gyártott valamit, ami inkább volt kupé, mint ez az Egyes. Azt meg úgy hívta: Touring, ami ugye a kombikat szokta jelölni inkább autóbuziul. Íme:
02-es Touring, a BMW szerint kombi, szerintem kupé
Csikós kolléga annak idején az 135i apropóján olyat szólt, hogy nagyon szűk a hátsó traktus, biztos nem megy bele könnyen a gyerekülés. Hát én kipróbáltam. Valóban nehezen megy be, úgy kell áttetriszezni a szűk nyíláson az előretolt első ülések támlája mögött, de ha végre beszuszakoltuk, valószínűtlenül messze tűnik el a hátsó pad öblében. Csaknem négyéves nagyobbik, csaknem másfél éves kisebbik lányom teljesen kényelmesen elfértek mögöttünk a kis BMW mélyén.
Manuális az ülésállítás, de a gerinctámasz motoros! Ketten hátul simán
Felnőttek kicsit azért fognak hátul káromkodni. 18 deciméteres magasságommal magam mögött már csak úgy fértem el, ha térdeimet precízen beillesztettem a kemény első támla e célra kialakított mélyedéseibe. Úgy éreztem magam, mintha dísztoll lennék a tokomban. Viszont a csomagtér meglepően tágas, okosan alakították ki a belsejét, ráadásul a hátsó támlák dönthetők, akár fűnyírót is vihet a telekre az a kétszáz ló.
Két gyereknek kánaán hátul. Nem hittem volna, hogy ilyen simán beférnek. A csomagtér kicsi, de nagyon jól kihasználható
Meglepő módon tehát családi második autónak két gyerekig nálunk nagyon bevált az Egyes kupé. No de kit érdekel ez egy ilyen apró, sportos autónál? A lényeg: milyen vezetni?
A vezető köré rendezve
A vezetés is egy kis feszengéssel indul. Az Egyesbe nem annyira beszállni kell, inkább fölhúzni, mint egy túradzsekit. Magamra pumpáltam a feszes, sportos ülés motoros deréktámaszát, közelebb húztam a kis átmérőjű, de rendkívül vaskos kormányt, becsaptam az ajtót, és megéreztem valamit az elevenen koporsóba zártak rettegéséből.
A passzentos kabin persze együtt jár azzal, hogy nagyon-nagyon könnyű együtt élni, együtt lélegezni az autóval. Még a magamfajta alkalmi kocajaszkarista is a világ legtermészetesebb dolgának érzi, hogy kikapcsolja a menetstabilizálót (hosszan kell nyomni a gombot, de a BMW bármikor leveszi rólunk elektronikus kezét), és olyan könnyedén csúszik keresztbe hosszú kanyarokban, mintha a gokartpályán született volna.
A BMW-re kattintottam vagy huszat mozgás közben. Ez az egy lett publikálható
Ilyen közvetlen, élénk, feszes jószágot ritkán találni a nem kifejezetten sportautónak tervezett szériaautók között. Még az se bírja megölni az élményt, hogy nem duruzsol, hanem kerreg. A kétliteres dízel erőteljesen felhúzott csúcsváltozata (száz lóerő feletti literteljesítmény dízeltől!!!) bármikor készségesen, erőlködéstől mentesen pörög fel. Hat fokozatot ad mellé a BMW, de igazából kettő is elég lenne. A kettessel meg a hatossal is simán eljár az autó, ha valakinek ilyen perverz kísérletezésre támad kedve. Nehéz, de pontos a váltó, nehéz, de pontos a kormány. (Ami a tesztautóban nem volt aktív, azzal némi felárért állítólag még élvezetesebb lenne a móka. Nehéz elhinni.)
Kanyargós utakon, sokszor kihúzatva, autópályán stabilan kétszáz felett (Németországban persze): a motornak mindegy. Húz és tol, és gyorsításnál mindig ülésbe szorít.
Hajlott küszöb szép kerekek között
Az útfekvés pedig parádés, a kis BMW mindig, bármilyen körülmények között kontrollálható. Kompromisszum nincs: a defekttűrő abroncsokkal, erősen peres gumikkal persze a döccenőket igencsak érezni. Viszont furamód a család sosem panaszkodott. Ha rá is haraptak néha a nyelvükre, velem együtt élvezték a kanyargást még a hepehupás utakon is. És senki sem hányt.
Csúnyán megrágta a rozsda
Egyedül a fékkel volt egy kis bajom. Amolyan francia kisautós eltúlzottsággal reagál minden érintésre. Nagy tempónál nem baj, ha szükség esetén hamar jön az intenzív fékhatás, de városi araszolásnál kicsit idegesítő nagyokat bólintani minden megállásnál.
És most akkor megmagyarázom a címet. Ebben a kicsi, de nagyon masszív, nagyon igényes autóban végig úgy éreztem, hogy csak felesleges ballaszt vagyok. Kolonc, akivel mintha direkt ki is akarna cseszni az autó, ha már cipelnie kell. Minden mechanikailag tökéletes, semmi nem ergonómiailag. A térdem belever a középkonzolba, az elektronikus indexkart (nem marad lent vagy fent, csak billegetni lehet) nem bírom megszokni, a tempomattal kapcsolnám a reflektort és viszont.
Nehéz vasakat tologatok egy szűk kalickában, ráadásul az ember folyton szürkére rugdossa (na, a gyerekek meg aztán végképp) a szép fekete műanyagokat, bőröket, ahogy formátlan, alaktalan, tökéletlen testével fészkelődik a nélküle sokkal tökéletesebb gépben. És az a fura, hogy ettől csak még inkább kéne. Jó, ha lehet egy kicsit tisztelni az autót.
Az átlagfogyasztás katalógus szerint 5,2 liter gázolaj száz kilométerre, vegyes üzemben. Nincs kétségem afelől, hogy ez az érték a háromdimenziós világban is elérhető, de az a fajta szánalmas laposkúszás, ami ehhez kellene, nem illik egy BMW-hez. Meg aztán a célközönség valószínűleg még a 330 forintos gázolajárral is meg tud békélni, ha már volt pénze erre a kicsi, de izgalmas autóra.
Nem csak hogy van, de még nem is nagyon kicsi
Az 123d listaára ugyanis 8,784 millió forint, ami egy százassal több, mint amennyit a legdrágább, navigációs dízel Avensis kombiért kér a Toyota. Plusz még az extrák, ugye. Látványos yuppie-autónak tehát inkább el lehet képzelni, mint családi második kocsinak, bevásárlásokhoz, gyerekért szaladgáláshoz. Pedig – tanúsíthatom – arra is megfelel.
A ... értékelése 
Kicsi, sportos, praktikus (nem röhög!), és remek móka minden vele töltött perc. Öt szép, kövér csillag jár neki, még ha a kék-fehér emblémát övező sajátos hazai mellékzönge okán le is köpik néha.
